Mit csinál egy kamasz srác, aki szupererőt kap, és ha kimondja a varázsszót, piros ruhás, villámos logós szuperhőssé változik? Nyilván a lehető legtöbbször kiabálja azt, hogy Shazam!, és ahol csak lehet, küzd a világ gonoszai ellen. És közben nagyon élvezi a szupererővel járó összes nagy poént. Ha pedig együtt lakik egy csomó más többé-kevésbé vele egyidős sráccal és lánnyal, akkor előbb-utóbb őket is beveszi a buliba. A Shazam! náluk is működik: nappal suliba járnak, éjszaka pedig kiosonnak otthonról, és lazán bűnüldöznek. Egészen addig, míg a játék komolyra nem fordul: a szuperhősök életében ugyanis az a nehéz, hogy akkor is kénytelenek az igazság bajnokai maradni és szűk ruhát hordani, amikor náluk erősebb ellenféllel találják szemben magukat. És eléggé úgy néz ki, hogy Atlasz lányai pont ilyenek. A csapat viszont már nem tudja visszacsinálni, amit elkezdett. Kénytelenek úgy tenni, mintha igazi szuperhősök volnának. Vagy elhinni, hogy tényleg azok.